Sikeresen befejeződött az IIR Certified Képzési Szakértő Kurzus!
Tisztelt Partnerünk!
Ezúton tájékoztatjuk minden kedves Partnerünket, hogy nagy sikerrel zárult a 2010. november 09-11-én megrendezésre került IIR Certified Képzési Szakértő Kurzus, melyen Képzési Központunk elnök-vezérigazgatója, Szügyi György is előadást tartott "A képzés kontrolling helye a humán erőforrás folyamatban" címmel, 2010 november 09-én.
Üdvözlettel
az Euromenedzser munkatársai
Az előadásról készült fényképek:
Certified Képzési Szakértő Kurzus
Tisztelt Partnerünk!
Ezúton ajánljuk szíves figyelmükbe az IIR Hungary szervezésében megvalósuló 3 napos Certified Képzési Szakértő Kurzust, mely 2010. november 9-11-ig kerül megrendezésre az NH Budapest Hotelben (1137 Budapest, Vígszínház u. 3.).
A képzési sorozat előadói között találhatjuk Képzési Központunk vezérigazgatóját, Szügyi Györgyöt is, aki november 09-én 13:30 órai kezdéssel tart előadást „A képzés kontrolling helye a humán erőforrás folyamatban” címmel.
Sok szeretettel várjuk Önt is!
A program részletes programját az alábbiakban tekintheti meg:
Nyílt tréningjeink folytatódnak!
Tisztelt Partnerünk!
Az utóbbi időben az igényeket szem előtt tartva igen kevés nyílt képzést tartottunk. Több jelzés is érkezett felénk, ennek köszönhetően, újra meghirdettünk nyílt tréninget, mégpedig a kommunikáció és a tárgyalástechnika témaköreiben.
A nagyon jól eső, pozitív visszajelzések eredményeként a továbbiakban is, rendszeresen kívánunk nyílt, bárki által látogatható képzési napokat tartani.
Hamarosan összeállítjuk a pontos tematikákat, és hírlevélben, illetve hír formájában tájékoztatunk róla minden kedves érdeklődőt.
Jelentkezzen minél előbb az IIR-Hungary "Certified képzési szakértő" kurzusára!
Tisztelt Partnereink!
Szeretnénk figyelmükbe ajánlani Szügyi György soron következő előadását:
Az IIR-Hungary szervezésében megrendezésre kerülő 3 napos "Certified képzési szakértő" kurzus második napján "A képzés kontrolling helye a humán erőforrás folyamatban" címmel tart előadást az Euromenedzser Tanácsadó és Képzési Központ vezérigazgatója, Szügyi György.





